Hungarian Stem Cell Donor Registry (HSCDR) | Országos Vérellátó Szolgálat

You are here

  1. Home

Hungarian Stem Cell Donor Registry (HSCDR)

PRO VITA DÍJ 2019

A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27-e a Véradók Napja, ugyanis 1954-ben ezen a napon adományoztak először kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.

Őssejt donorok első esetben 2015-ben részesülhettek Pro Vita díjban az önkéntes véradók mellett.

Idén az emléknapra szervezett központi díjátadó ünnepségen 20 véradó és 3 őssejt donor  vehetett át Pro Vita díjat Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkártól.

Mellettük önkéntes véradásszervezők, véradóbarát munkahelyek, vérellátásban dolgozó egészségügyi szakemberek és olyan  szervezetek, magánszemélyek részesültek elismerésben, akik tevékenységükkel nagy mértékben hozzájárultak a véradás ügyének népszerűsítéséhez.

Kitüntetett őssejt donorainknak ezúton is köszönjük önzetlen segítségüket és örömmel gratulálunk elismerésükhöz. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani minden regisztrált őssejt donorunknak is, hogy készen állnak egy esetleges donációra, amellyel esélyt adnak egy súlyos vérképzőszervi betegségben szenvedő embertársuknak a gyógyulásra.

 

A Magyar Őssejtdonor Regiszter

 


2019-11-28

Csontvelődonor Világnap 2018

Kedves érdeklődő!

Köszöntsük együtt 2018-ban is a csontvelődonorokat! Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Csontvelődonor Világnap. Minden év szeptemberének harmadik szombatján ünnepeljük az áldozatkész, önkéntes csontvelődonorokat: akik már ténylegesen adtak csontvelőt egy családtagjuknak vagy egy idegennek és azokat is, akik regisztráltak és vállalják a jövőbeli donációt.

 Ez a nap 2018-ban szeptember 15-ére esik.

Az őssejtdonorokra (csontvelődonorokra) mindannyian büszkék vagyunk, példamutató és életmentő segítőkészségüket ilyen módon igyekszünk kifejezni. Elsősorban nekik köszönhető az őssejt transzplantációra szoruló, nagyon súlyos betegek gyógyulása! A donorok segítségvállalása felbecsülhetetlen érték, melyre világszintű összefogással szeretnénk felhívni a figyelmet!

Ha csatlakozni szeretnél a nemzetközi programhoz vagy egyszerűen érdekelnek az eseményei, akkor kattints az alábbi linkekre:

 http://worldmarrowdonorday.org/about-wmdd/

 http://worldmarrowdonorday.org/get-involved/

 http://worldmarrowdonorday.org/donor-events/

2018-09-07

Jelentkezz most őssejtdonornak!

Jelentkezz most őssejtdonornak!


Magyarországon betegek százai, világszerte pedig többszázezer beteg csak az önkéntes donorok adományára számíthat. A véletlenszerű egyezés esélye két idegen között elenyésző, ezért minden beteg részére nemzetközi szinten történik a donorkeresés.

A nemzetközi regiszter 32 milliónál is több önkéntes donort tart nyilván, de ennek ellenére a betegek legalább 25%-ának nem találnak megfelelő donort.

Minden új regisztrált donor ezeknek a betegeknek a túlélési esélyét növeli. Magyarországon eddig 819 beteg kapott így segítséget.

Ha most jelentkezel donornak, a regisztráció során egy ajándék táskával is meglepünk.

 

Várunk az OVSZ minden vérellátó állomásán! 

2018-03-12

Csontvelődonor Világnap 2017. szeptember 16.

Ezen a napon köszöntjük a donorokat világszerte; azokat, akik már ténylegesen adtak csontvelőt egy családtagjuknak vagy egy idegennek, és azokat is, akik regisztráltak és vállalják a jövőbeli donációt.

Így ünneplik őket világszerte (https://worldmarrowdonorday.org/)

 

"Kedves Donorom!

Köszönöm a csontvelőt!!! Nagyon jól működik, sok a hemoglobinom, ezért jól vagyok. Járok iskolába, vannak barátaim, okosodom ettől a jó kis csontvelőtől.

Sokat imádkoztam, hogy ne fájjon neked a műtét. Szeretlek. Neked köszönhetem az életemet. Egy hős vagy. Kisbaba korom óta kellett vért kapnom és most teljesen jól vagyok.

Köszönöm:

Évike"

2017-09-15

Levélrészletek

Honlapunkon megoszthatod történetedet az érdeklődőkkel, ha elküldöd nekünk e-mailben a címre.

Ezzel nem csak a donorodnak vagy adott esetben, ha Te vagy donor, akkor a recipiensednek okozhatsz örömet, hanem minden bizonnyal másokat is bátorítasz!:)

A levelekhez csatolt fényképeket is örömmel megosztjuk!

Íme, néhány szívhez szóló levélrészlet az előző évekből:

 

„Kedves Donor!

Minden egyes nap az eszembe jutsz, amikor a kisfiam szemébe nézek, és minden egyes nap hálával gondolok Rád, amiért a kisfiam ma is élhet.
Elmondani nem lehet azt a semmihez nem hasonlítható érzést, amikor azt érzi az ember, hogy igen, van remény. A vizsgálatok igazolták, hogy valóban meg van az az EMBER, meg vagy TE aki megmentheti az Ő életét.
Nem tudom elégszer megköszönni azt, hogy Ő élhet, és azt, hogy vannak Emberek, vagy Te, akik miatt ez lehetséges.
Kívánok Neked nagyon sok Boldogságot, egészséget, és minden szépet.

Üdvözlettel egy hálás anyuka ”

 

2017-09-11

Pages