Bemutatkozás

A Magyar Csontvelődonor Regiszter az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézet Immungenetikai Osztályán alakult meg 1991-ben, kapcsolatot teremtve a klinikai csontvelőátültetés programja és a nemzetközi önkéntes donorszervezetek között.

1992-ben a Magyar Csontvelő Donor Regisztert bejegyezték a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezetben (WMDA), ekkor kapcsolódott be Regiszterünk a nemzetközi szervezet munkájába. Ugyancsak 1992-től szolgáltatunk adatokat a nemzetközi adatbázis, a BMDW részére.

Az Intézet Alapító Okiratába hivatalosan 1994-ben, a Hematológiai Intézet átszervezése során került be a Magyar Csontvelődonor Regiszter működtetése. 2007-től az Országos Vérellátó Szolgálat keretében működik a Regiszter.

A donornyilvántartás és a donorkeresés céljára az 1991-ben Franciaországból érkezett szelekciós programot (EDS) és egy saját fejlesztésű adatbázis kezelő programot használtunk. A bővülő feladatok ellátására előbb a saját program továbbfejlesztése történt pályázati források segítségével, majd 2012-től a cseh fejlesztésű Prometheus program szolgál a donor- és betegadatok, valamint a betegek donorkerestetésének kezelésére. Ennek a programnak a használata teszi lehetővé az EMDIS online kereső rendszernek a használatát, amely lényegesen felgyorsította a megfelelő donor kiválasztásának folyamatát.

Megalakulásakor egy alapítvány, 2003-tól az Egészségügyi Minisztérium nyújtott közvetlen anyagi támogatást a Regiszter működéséhez. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzetközi Kapcsolatok és Jogviszony Nyilvántartási Főosztálya finanszírozza a Regiszter határokon átnyúló tevékenységeit (a biztosított beteg részére külföldi donor keresése, külföldi HLA-vizsgálatok, nemzetközi minta-küldések, őssejtkészítmény kikérése és Magyarországra szállítása).

A regiszter fő tevékenységi köre, feladatai.

Őssejt donáció hírek

Idén első alkalommal megjelent az Országos Vérellátó Szolgálat, Magyar Őssejtdonor Regiszter éves szakmai beszámolója:

A nemzetközi csontvelődonor regiszterek 25 millió potenciális donort tartanak nyilván, világszerte reményt nyújtva a donorra váró malignus hematológiai betegségben szenvedőknek.Az önkéntes potenciális csontvelődonorok rekord számát egy ülésen jelentették...

Brit és japán kutató kapta az orvosi-élettani elismerést

Egy brit és egy japán kutatóé lett a 2012-es orvosi Nobel-díj. John B. Gurdon és Jamanaka Sinja egyenlő arányban osztozik a nyolcmillió svéd koronás díjban.A két kutató a klónozásért, illetve...

Végrehajtották 2012 végén az egymilliomodik őssejt-transzplantációt a világon – jelentette be a nemzetközi őssejt-transzplantációs hálózat (WBMT:Worldwide Network for Blood and Marrow Transplantation) 2013-ban. Ez a milliós szám meglepő lehet azok számára...

Az előző év azonos időszakával összehasonlítva  2011-ben 13-szorosára növekedett az őssejtdonornak jelentkezők száma Magyarországon, köszönhetően a médiában történt felhívásnak. Az elmúlt hetek eseményeinek (hegymászó lány betegsége, médiamegjelenések) hatására három hónap alatt 390 új...

A Pécsi Őssejtdonor klub kétévente rendezett ülése 2010. 12. 10.-én volt, ahol szintén sor került az Életadó díjak átadására.A rendezvényen készült fotók:Életadó díjban részesült donorokA Pécsi Össejtdonor Klub résztvevői Shadowbox.setup("a[rel='filetree...

Az ETT szakmai összefoglalója Az ETT szakmai összefoglalója a köldökzsinórvérből nyert őssejtek felhasználásának kérdéseiről.Az őssejtek még nem specializálódott, osztódásra képes sejtek, amelyek alkalmasak lehetnek különféle elhasználódott, károsodott...

A teljes dokumentum letölthető PDF formátumban: szakmai_iranyelv_ossejtre.pdfAz Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelveCsontvelő (őssejt) transzplantációra való alkalmasság megállapításának szakmai szabályairólKészítette: A Csontvelő Transzplantációs...

idegen_donorkereses_folyamata.pdf idegen_donorkereses_folyamata.ppt

Minden évben betegek ezreit diagnosztizálják vérképző őssejt-átültetéssel kezelhető/gyógyítható betegséggel. Ezek a vérképzőrendszeri őssejtek csontvelő adományozásból származhatnak, vagy szövettípusban megegyező rokontól, vagy egy nem rokon önkéntes...

Oldalak