Egyházak a szervadományozásról

Az Országos Vérellátó Szolgálat, Szervkoordinációs Iroda a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény értelmében felvette a kapcsolatot az egyházi szervezetekkel, annak érdekében, hogy a lakosságot tájékoztatni tudja a magyarországi egyházak szervadományozással, szervátültetéssel kapcsolatos véleményéről, hitelveiről. Az egyházaktól kapott állásfoglalásokat egyrészt elérhetővé tesszük honlapunkon részletesebb formában, másrészt rövidebb, tömörebb megfogalmazásban, nyomtatott kiadvány formájában is megjelentetjük. Eddig négy egyháztól kaptunk tájékoztatást, azonban célunk, hogy a törvényben szereplő mind a 27 „bevett egyház” véleményét tolmácsoljuk. Így honlapunkon az információ feltöltése a kapott válaszoknak megfelelően történik majd. Látogasson vissza hozzánk később is, ha az Ön által megismerni kívánt egyház állásfoglalását még nem találta meg, illetve az egyházra vonatkozó hivatkozást inaktívnak találta.

2011. évi CCVI. törvény

a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról

A Magyarországon működő vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében. Magyarország elismeri és támogatja a külhoni magyar közösségek életében meghatározó szerepet játszó vallási közösségek tevékenységét is.

A VALLÁSI KÖZÖSSÉGEK JOGÁLLÁSA

1. A vallási tevékenység és a vallási közösség jogállására vonatkozó általános szabályok

6. § (1) Vallási közösség az Országgyűlés által elismert egyház és a vallási tevékenységet végző szervezet. Az Országgyűlés által elismert egyház bevett egyház.

(2) A vallási közösség elsődlegesen vallási tevékenység céljából jön létre és működik.

(3) A vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.

Melléklet a 2011. évi CCVI. törvényhez
A bevett egyházak

  1. Magyar Katolikus Egyház
  2. Magyarországi Református Egyház
  3. Magyarországi Evangélikus Egyház
  4. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
  5. Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante)
  6. Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
  7. Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
  8. Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus
  9. Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
  10. Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
  11. Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus)
  12. Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete (Magyarországi Unitárius Egyház)
  13. Magyarországi Baptista Egyház
  14. HIT Gyülekezete
  15. Magyarországi Metodista Egyház
  16. Magyar Pünkösdi Egyház
  17. Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház
  18. Erdélyi Gyülekezet
  19. Hetednapi Adventista Egyház
  20. Magyarországi Kopt Ortodox Egyház
  21. Magyarországi Iszlám Tanács
  22. Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek
  23. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
  24. Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország
  25. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
  26. Magyarországi Jehova Tanúi Egyház
  27. Buddhista vallási közösségek
Egyházak a szervadományozásról

“...és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: "Íme, újjáteremtek mindent..."
Jel21, 4-5

Szervadományozás

A szervdonáció ajándék a várólistákon várakozó betegek számára. Magyarországon is százakat sikerül megmenteni évente szervátültetéssel. Elhunytakból veséket, májat, szívet, hasnyálmirigyet és tüdőt lehet eltávolítani szervátültetési céllal, továbbá szaruhártya, szívbillentyű, csont és porcok eltávolítás utáni beültetése még több betegen segíthet.

SzervadományozásA szervadományozás mindig szuverén, egyéni döntés, ugyanakkor a nagyegyházak egyedi és támogató állásfoglalásai utat mutathatnak az emberi lét nehéz kérdéseiben, így a szervdonáció terén is.

Miért fontos téma a szervadományozás?

Az orvostudomány fejlődésével mára a szerv- és szövetátültetés új élet esélyét biztosítja végstádiumú szervelégtelenségben szenvedő és más módon nem gyógyítható betegek részére. Egyre többen szenvednek ilyen betegségtől és néhány csoportot bizonyítottan súlyosabban érint a probléma.

Miért fontos téma a szervadományozás?Bármikor találkozhatunk szervátültetésre váró embertársainkkal, és ezek a találkozások is emberi kapcsolatainkat gazdagítják. Ezért fontos időt szánni arra, hogy átgondoljuk a szervadományozás lehetőségét halálunk esetére, és döntésünket megosszuk szeretteinkkel.

A feltételezett beleegyezés elve

Az elhunytakból történő szervadományozás tekintetében Magyarországon a feltételezett beleegyezés elvét gyakoroljuk. Ez azt jelenti, hogy ha valaki életében nem nyilatkozott írásban arról, hogy halála esetén szerveinek és szöveteinek transzplantációs célú eltávolítását megtiltja, akkor a szervdonáció elvégezhető. Kiskorú elhunyt esetén a törvényes képviselő írásos hozzájárulása szükséges a szervkivételhez. Éppen ezért fontos szeretteink véleményét, végakaratát ebben a tekintetben is megismernünk, ezért őszinteségre, családi beszélgetésekre, és mások véleményének tiszteletben tartására van szükség.

Mikor történhet szervdonáció Magyarországon?

Az orvosok és az egészségügyi dolgozók elkötelezettek, hogy mindent megtegyenek a rájuk bízott beteg életének megmentése érdekében. Transzplantációs célú szervkivétel csak akkor történhet, ha minden életmentő törekvés eredménytelen volt, majd ezt követően egy háromtagú bizottság megállapította az agyhalál tényét. A szervkivételek többsége Magyarországon is dobogó szívű agyhalottakból történik.

Az agyhalál az agy működésének visszafordíthatatlan és teljes hiánya, amely agyi károsodás miatt következik be. Az elváltozás következtében sérül az agytörzs, amelynek működése elengedhetetlenül fontos az élet fenntartásához. Az orvostudomány ezt hívja agytörzsi halálnak, amely azonban nem egyenlő a kómával. Az agyhalál megállapításának kötelező lépéseit Magyarországon jogszabály határozza meg. Amikor az agyhalál megállapító jegyzőkönyv aláírásra kerül, a dobogó szívű agyhalott még lélegeztetőgépre van kapcsolva, illetve a mesterségesen fenntartott szívműködés még oxigéndús vért szállít a szervekhez. Ez az átmeneti periódus biztosít lehetőséget az életmentő szervátültetésekhez szükséges szervek eltávolítására.

Gondoskodás és tisztelet

A szervek és szövetek eltávolítása a legnagyobb gondoskodással és tisztelettel történik. A hozzátartozóknak lehetőséget kell biztosítani, hogy megtekintsék elhunyt szerettük holttestét. Az egészségügyi dolgozók segítenek az egyházi képviselő megkeresésében, amennyiben a család igényli azt.

Szervadományozás és Kereszténység

Szervadományozás és KereszténységA keresztény hit Jézus Krisztus élete által is megismerhető Isteni kinyilatkoztatásokon alapul. Jézus arra tanít minket, hogy szeressük egymást és vegyük észre mások szükségeit. A szervadományozást a kereszténység az önzetlen szeretet megnyilvánulásának tartja.

Részletes információ a magyarországi egyházak szervadományozással kapcsolatos állásfoglalásairól:

Katolikus Egyház
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége    
Egységes Magyar Izraelita Hitközség
Magyar Unitárius Egyház   
Magyarországi Baptista Egyház
Hit Gyülekezete    
Magyar Iszlám Közösség
Üdvhadsereg
Jehova Tanúi    
A Tan Kapuja Buddhista Egyház    
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége

 

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Cím: 1071 Budapest, Városligeti fasor 45.
Telefon: 06 (1) 342 6959
fax: 06 (1) 342 6957
E-mail: pkt@katolikus.hu
Honlap: www.katolikus.hu

Magyarországi Református Egyház
A Zsinat Elnöksége:
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke

Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala
Cím: 1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Postacím: 1440 Budapest 70. Pf 5
Telefon: 06 (1) 343 7870
fax: 06 (1) 460 0715
E-mail: kommunikacio@reformatus.hu
Honlap: www.reformatus.hu

Tarr Zoltán zsinati tanácsos, a Zsinati Hivatal vezetője
zsinat.tanacsos@reformatus.hu

Magyarországi Evangélikus Egyház
Cím: 1085 Budapest, Üllői út 24.
Telefon: 06 (1) 483 2260
E-mail: orszagos@lutheran.hu
Honlap: www.evangelikus.hu

MAZSIHISZ (Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége)
Cím: 1075 Budapest, Síp u. 12.
Telefon: 06 (1) 413 5564
E-mail: bzstitk@mazsihisz.com
Honlap: www.mazsihisz.com

Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Iroda
Cím: 1113 Budapest, Karolina út 19-21.
Postacím: 1518 Budapest, Pf. 44
Telefon: 06 (1) 391 4570
E-mail: szervkoordinacios.iroda@ovsz.hu
Honlap: www.ovsz.hu/szervdonacio