Mérföldkő a nemzetközi regiszterek őssejtdonor számában

A nemzetközi csontvelődonor regiszterek 25 millió potenciális donort tartanak nyilván, világszerte reményt nyújtva a donorra váró malignus hematológiai betegségben szenvedőknek.

Az önkéntes potenciális csontvelődonorok rekord számát egy ülésen jelentették be több nemzetközi szervezet együttműködésével.

Ezen a héten a Nemzetközi Csontvelődonor Nyilvántartás (BMDW) és a Nemzetközi Csontvelődonor Szervezet (WMDA) bejelentette, hogy elérte a 25 milliót a regisztrált potenciális önkéntes csontvelő donorok száma, akik vállalták, hogy megmentik az életet veszélyeztető vérrákban és más betegségben szenvedő betegek életét. Ez a jelentős mérföldkő nagyobb reményt ad a donorra szoruló betegeknek és az egészségügyben dolgozó szakembereknek szerte a világon.
A BMDW nyolc ország közös erőfeszítésével 1989-ben jött létre, és mára 53 ország közösségévé nőtt, amelyek együtt dolgoznak azon, hogy a világszerte nyilvántartott minden potenciális önkéntes csontvelődonor elérhető legyen egy közös adatbázisban. Ez a forrás elengedhetetlen a vérképző-őssejt- transzplantációra szoruló betegeknek, mivel az átültetések közel felében a donor és a beteg különböző országból származik.

A BMDW szorosan együttműködik a WMDA-val – amely világszervezet felelős a csontvelődonor regiszterek folyamatos, magas minőségi színvonalát garantáló irányelvek betartásáért - és átfogó adatbázist biztosít, elsősorban a WMDA tag regiszterek és köldökvér bankok potenciális csontvelődonorairól és adományozott köldökzsinórvér-egységeiről. A BMDW központi adatbázisa könnyen elérhető a szakembereknek, akik donort keresnek az őssejtátültetésre szoruló betegeknek.
Dr. Jon J. van Rood professzor, a BMDW alapítója  mondta: "Ma ünnepeljük a nemzetközi regiszterek figyelemre méltó  25 millió potenciális csontvelő donorát. A 25 millió potenciális önkéntes donornak köszönhetően 250.000 beteg talált egyező donort és esett át őssejtátültetésen nem rokon donor segítségével. De a mi munkánk ezzel még nincs befejezve. Több önkéntes donorra van szükség, akik csatlakoznak világszerte a regiszterekhez, mivel ugyanennyi beteg donorkeresése sikertelen volt.
Minden évben több ezer embert diagnosztizálnak vérrákkal. A csontvelő- vagy köldökzsinórvér- transzplantáció életmentő beavatkozás lehet több mint 70 különböző betegségben, beleértve a leukémiát, lymphomát és a sarlósejtes vérszegénységet. E betegségek közé tartozik az aplasztikus anémia, a myelodysplasia, az öröklött immunhiányos rendellenességek és örökletes anyagcsere-rendellenességek is.  
Michael Boo, JD a WMDA elnöke, izgatottan várta e mérföldkő kihirdetését. "Olyan hálásak vagyunk azért, hogy emberek milliói vállalják önkéntesen világszerte, hogy segítik mások gyógyulását. Minden ember, aki a csontvelő donor regiszterhez csatlakozik, közelebb visz ahhoz, hogy donort találjunk minden rászoruló betegnek, "mondta Boo. "Célunk, mint egységes közösségé, hogy tovább növekedjen ez a donor- és a köldökzsinórvér egység-nyilvántartás, évente egyre több országból származó több mint egymillió új potenciális önkéntes csontvelő donorral és köldökzsinórvér egységgel ," folytatta Boo.

Az egyre több potenciális csontvelődonor és a köldökzsinórvér-egység jelentőségét alátámasztja, hogy a betegségek mind szélesebb körének kezelésében növekszik folyamatosan a transzplantáció alkalmazása. Exponenciálisan nőtt minden típusú vér őssejt-, különösen a nem rokon donoros átültetések száma az 1973-ban végzett első sikeres nem rokon donorral történt transzplantációt követően. A brit székhelyű Anthony Nolan, a világ első csontvelő donor regisztere 1974-ben kezdett önkéntes csontvelő donorokat toborozni. Jelenleg a nem rokon donorral végzett transzplantáció gyakran ugyanolyan sikeres, mint ami testvérdonorral történik.
A BMDW központi adatbázisa egyedülálló szolgáltatást nyújt a transzplantációs központoknak és regisztereknek a világ minden részén a testvérdonorral nem rendelkező, csontvelői vagy vér- őssejtek átültetésével megmenthető betegek részére a legjobban egyező donor megtalálásában. Azáltal, hogy az összes elérhető felnőtt önkéntes csontvelődonor és köldökzsinórvér egység egyetlen adatbázisban szerepel, biztosítja a gyors és alapos keresési lehetőséget, listázva, hogy van-e és ha igen, hol jól egyező donor. 2014-ben több mint 225,000 kerestetés történt a vér őssejt-átültetésre szoruló betegek számára.
A Magyar Őssejtdonor Regiszter büszke arra, hogy 1991 óta része ennek az egyedülálló nemzetközi hálózatnak. Több információt talál rólunk a www.ovsz.hu honlapon.

Információ a BMDW-ről

A beteg részére a legjobban egyező donor megtalálásához az első lépés a BMDW központi adatbázisába való betekintés, ahol minden potenciális donor és köldökzsinórvér egység szerepel. Az adatbázis a szakemberek rendelkezésére áll, akik így néhány perc alatt meghatározhatják, van-e betegüknek esélye az egyező donorra.
A BMDW-t az Europdonor Alapítvány, egy holland nonprofit szervezet üzemelteti. További információért látogasson el: www.bmdw.org

Információ a WMDA-ról

Világszerte több mint 50.000 betegnek keresnek évente megfelelő donort a családon kívül. A betegek közel felének a megfelelő donort egy másik országban találják meg. A WMDA a globális szabványosításért dolgozik azáltal, hogy létrehozott egy a regiszterekre vonatkozó akkreditációs programot. Az akkreditációs program biztosítja, hogy a szervezetek világszerte védjék a donorok egészségét, és az őssejtek a kiváló minőségét a betegek részére.
A WMDA  nemzetközi szervezet. Ha többet szeretne megtudni, látogasson el ide: www.wmda.info.