Csontvelődonorok Világnapja, 2026. szeptember 22-e

A Csontvelődonorok Világnapját 2015 óta ünnepeljük, eddig mozgódátum volt, amely szeptember harmadik szombatjára esett. Idéntől fix dátum, szeptember 22-e lesz az a nap, amikor köszönthetjük ezeket a hősöket!
A Csontvelődonorok Világnapján, szeptember 22-én, gondoljunk hálával az őssejtet adományozó donorokra!
Köszönet mindazoknak, akik már adtak vérképzőszervi őssejtet, köszönet azoknak is, akik már regisztráltak és köszönet azoknak is, akik ma döntenek úgy, hogy csatlakoznak. 

A legőszintébben talán maguk a betegek tudják kifejezni, mit jelent számukra az az önzetlen segítség, amelyet donoruktól kaptak. Álljanak itt az ő személyes soraik – a köszönet és a hála szavai azokhoz, akik vérképzőszervi őssejtet adományoztak számukra.
 

„Szavakkal nem tudom kifejezni a hálámat azért, amit adtál nekem. Enélkül kevés esélyem lett volna a túlélésre, de most jó esélyem van arra, hogy hosszú és teljes életet éljek.”    

„ A köszönöm szó ebben az esetben olyan hatalmas jelentéssel bír, amelyet szinte lehetetlen szavakba önteni… Végtelenül hálás vagyok Neked, amiért megadtad nekem az ÉLET második esélyét….. Mélyen megérint a tudat, hogy még mindig vannak ilyen nemes szívű, önzetlen emberek a világon… Amit egy embertársadért tettél, az igazán csodálatra méltó… Valaki, aki mindig hálás szívvel gondol Rád” 

„Köszönöm mindazt, amit értem tettél! Mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy a világ minden tájáról származó donorok közül Téged választottak az én donoromnak. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam!”

„Hálás szívvel gondolok Rád, valamint mindazokra az orvosokra, ápolókra és önkéntes segítőkre, akik lehetővé tették, hogy a csontvelői őssejtek épségben eljussanak hozzám….. Nem tudom, hogyan alakul majd az életem a jövőben – hiszen csak néhány hete kaptam meg a sejtjeid –, de orvosaim szerint biztos, hogy azok nélkül nem éltem volna túl hosszú távon

 „Először is nagyon köszönöm!  … megkaptam az őssejtjeidet, és még mindig arra várok, hogy beépüljenek a kijelölt helyeikre, és elkezdjék termelni a vérsejteket…Mostantól legalább száz napig az a cél, hogy a sejtjeid és a testem „barátokká” váljanak. A transzplantáció óta gyógyszert kapok, hogy magas szinten tartsam az immunszuppressziót, így a testem ne lökje ki a sejtjeidet….Még egyszer köszönöm, barátom! Legjobb kívánságaimat küldöm az én országomból.”

„Már hetek óta írom ezt a levelet, hogy megköszönjem Neked, bár ez olyan dolog, amiért soha nem lehet eléggé hálásnak lenni

 „Számos kezelés után … csontvelő-átültetést kaptam. Az Ön segítségének köszönhetően új esélyt kaptam az életre, és ezért örökké hálás leszek Önnek…. Orvosaim közölték velem, hogy világszerte csak két megfelelő donor van nyilvántartva (és egyikük nem állt rendelkezésre), az Ön nagylelkűségének értéke annál is jelentősebbé vált. Nehéz szavakba önteni, hogy mit jelent számomra és szeretteim számára az Ön önzetlen cselekedete. Tudom, hogy döntését a szándék, az együttérzés és a bátorság jellemezte, és hogy ez mindannyiunk számára példaként szolgál. Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat azért, hogy reményt és egy új kezdet lehetőségét adta nekem. Döntése nemcsak az én életemet változtatta meg, hanem azokét is, akik szeretnek és támogatnak ezen az úton.”

„Sokat gondolkodtam azon, mit írjak, és hogyan tudnám megköszönni Önnek, amit értem tett.
AML-t diagnosztizáltak nálam, és több kemoterápiás kúrán estem át, mire végre remisszióba kerültem. A nővéremet és a lányomat is megvizsgálták potenciális donorokként, de sajnos egyikük sem volt kompatibilis… a nemzetközi donor-nyilvántartásban CSODÁLATOS DOLOG TÖRTÉNT: találtak egy 12/12-es tökéletes egyezést…. Mély hálával gondolok Önre, amiért Ön volt az, aki nekem adta azokat az életmentő őssejteket. E transzplantáció nélkül ma nem lennék itt…. Nincsenek olyan szavak, amelyek elég erősek lennének ahhoz, hogy kifejezzem hálámat. SZÍVBŐL KÖSZÖNÖM. Örökre hálás leszek Önnek azért, hogy több időt adott nekem: időt az életre, a nevetésre, arra, hogy a férjemmel és a gyermekeimmel lehessek. Jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánok Önnek, a családjának és minden szerettének.”

„Te vagy a hősöm! Köszönöm. Köszönöm, hogy önzetlen felajánlásoddal megmented az életemet. Őszinte hálát és tiszteletet érzek irántad! Nem tudhatunk semmit egymásról, idegenek vagyunk egymás számára, de már nem ismeretlenek, az életünk összekapcsolódott. Az adományodnak köszönhetően újra van jövőm, újra vannak terveim, céljaim és álmaim!.... Lehetetlen szavakba önteni azt a hálát, amit érzek!”

” Én vagyok az a lány, akinek megmentetted az életét…. Bár egy köszönöm a legkevesebb, amit tehetek, végtelen hálámat és elismerésemet érdemled. Nem véletlen, hogy így szólítalak meg: te egy HŐS vagy, nagy H-vel!”

„ Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire hálás vagyok neked. Amit adtál nekem, az valóban felbecsülhetetlen…. Gyakran gondolok Rád, és a családom is. Végtelenül hálásak vagyunk Neked…. …nem tudom eléggé megköszönni Neked, hogy megadtad a testemnek a gyógyulás lehetőségét…. úgy döntöttél, hogy segítesz nekem. Ez nagyon sokat elárul arról, milyen nagyszerű ember lehetsz… szívem mélyéből köszönöm ezt az önzetlen gesztust”

„ a Te segítségednek köszönhetően jól vagyok.”

A csontvelő/vérképzőszervi őssejt transzplantáció az orvostudomány egyik fantasztikus vívmánya. A beteg új életet, új vérképzést, új immunrendszert kap egy embertársának őssejtjeitől!

Amennyiben megfelel a jelentkezés feltételeinek, kérjük gondolkodjon el a regisztráción. Lehet, hogy éppen Ön az, aki megmentheti egy beteg életét.

#THANKYOUDONOR #WMDD26

Support saving lives - World Marrow Donor Day