A Szervdonor Családokért Alapítvány 2020. szeptemberében jött létre azzal a céllal, hogy méltó módon őrizze a szervdonorok emlékét, valamint felhívja a figyelmet a szervadományozás fontosságára. Kiemelt céljuk, hogy támogatást nyújtsanak az elhunyt szervdonorok hozzátartozóinak, sorstárs segítséget adva számukra a veszteség feldolgozásában.
Az Alapítvány, fennállásának ötödik évfordulóját 2025. szeptember 20-án ünnepelte a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol az alkalomból rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Országos Vérellátó Szolgálatot Dr. Patakfalvi Zsolt intenzív terápiás szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziólógiai és Intenzív Terápiás Intézet Kórházi Koordinátora képviselte. A délután folyamán az elmúlt évekhez hasonlóan, így idén is megemlékezést tartottak az Alsótemetőben, az Ismert Szervdonorok Emlékművénél, amelyen az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóságának munkatársai is részt vettek. Intézményünk képviseletében Deme Orsolya országos koordinátor mondott beszédet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Gyászolók!
Megtiszteltetés, hogy ma én oszthatok meg Önökkel néhány gondolatot az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóság képviseletében. Azonban kérem, engedjék meg, hogy ez mégis valamelyest személyesebb hangvételű legyen.
Télen, amikor a munkatársaimmal együtt fáradtan, elcsigázva végeztük a mindennapi feladatainkat és a sötétség ránk nehezedett, egyszer csak érkezett egy csomag az Irodába. Benne egy festmény, amely egy csodálatos pillangót ábrázolt. A képet egy szervátültetett recipiens készítette, hálából a szervet adományozó donor családjának. A pillangó egyik szárnya a kék és zöld legszebb árnyalataiban pompázik arany kontúrok között, elegáns, színes és élettel teli, a másik szárny viszont csak körvonalakat mutat: színek nélkül, fekete részletekkel. A pillangó a testi létből való átalakulás, a lélek felszabadulásának jelképe számos kultúrában, így egyszerre jeleníti meg a veszteség fájdalmát és az újjászületés reményét is ez a szép szimbólum.
Bár a festmény nem nekünk készült, mindannyiunkat mélyen megszólított, és azóta is velünk van. Erőt adott, mert kézzelfogható bizonyítékkal emlékeztetett bennünket arra, hogy a munkánk valaki számára új esélyt, új életet jelenthet. Ahogyan a szervadományozás is képes egy veszteségben új jelentést és vigaszt nyújtani, úgy adott számunkra is kapaszkodót ez a művészeti alkotás a mindennapok terhei között.
Ahogyan ezt most elmondtam, talán Önök is elképzelték maguk előtt a képet. És ahogy elképzeljük ezt a pillangót, ugyanígy idézzük fel szeretteinket is, akik már nincsenek velünk. Az emlékeinkben élnek tovább, mi rajzoljuk meg elménkben arcukat, hangjukat, mozdulataikat.
De az emlékezésnek sokféle formája van. Van, aki fest. Van, aki verset ír, mert a művészet nyelvén könnyebb szólni a kimondhatatlanról. Van, aki egy szál virágot helyez el, gyertyát gyújt, vagy csendben imádkozik. Van, aki egy kedves történetet idéz fel. Mi pedig ma itt, közösen, a szervdonorok emlékművénél az emlékezésnek azt a formáját választottuk, amelyet a közösség ereje, a közös jelenlét és az emlékhely légköre ad, hogy tiszteletünket fejezzük ki azok előtt az életmentő hősök előtt, a szervdonorok előtt, akik önzetlen ajándékukkal új esélyt adtak másoknak, és örök példát mutatnak nekünk a nagylelkűségről.
Bár a veszteség mindenki számára személyes, mégis erőt adhat, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül. A közös emlékezés megtanít bennünket arra, hogy a fájdalmat ne egyedül hordozzuk és a gyász sötétségét megvilágítja az összetartozás fénye.
Kívánom, hogy ennek az alkalomnak a fénye sokáig kitartson, és megvilágítsa lelkünket a mindennapokban is, hogy erőt meríthessünk belőle nehézségeinkben és emlékeztessen arra is, hogy hálát adjunk, amikor meglátjuk az élet szépségeit.
2025. 09. 22.
