Véget ért az 5. véradással egybekötött jótékonysági futóesemény

 

Véget ért az Egy vérből vagyunk Alapítvány véradással egybekötött  jótékonysági futóeseménye, amely idén is rendkívül sikeresen zárult.

Szeptember 20-án , immáron 5. alkalommal rajtolt el az idei 500 kilométeres Egy vérből vagyunk jótékonysági futás a nehéz sorsú gyermekekért és a magyar kultúráért.

Az előző évekhez hasonlóan az alapítvány az eseményt véradással és adománygyűjtéssel kötötte össze, de ez a Petőfi Sándor emlékév kapcsán idén kultúrával is kiegészült. 

 

 

 

A futás útvonala:

  • A futás Petőfi Sándor szülővárosából Kiskőrösről rajtolt, ahol Herczegh Anita, az esemény fővédnöke is vért adott.
  • Az útvonal mentén 3 magyarországi településen, Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán lehetett vért adni, ahol összesen 173-an regisztráltak véradásra
  • Az út folytatódott Székelyhídtól a Böjte Csaba által megálmodott és létrehozott lelki tanösvényen, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját érintve Koltóig tartott, és a Teleki kastélynál ért véget.

A célba érkezést szentmise, majd több órás élményprogramok követték. 

Az út során, a magyar-román határt átlépve Böjte Csaba három gyermekotthonába is befutottak a résztvevők, ahova különböző adományokkal érkeztek. 

Köszönjük az alapítványnak az eseménybe fektetett munkát, a véradás népszerűsítését, a véradóknak pedig az önzetlen segítséget!