Szolnoki Területi Vérellátó

A Szolnoki Vértranszfúziós Állomás 1954-ben alakult Szolnok megye első vérellátójaként.

Vezetője Dr. Düh András, aki néhány év múlva az Országos Vérellátó Szolgálat Központi Intézete Szervezési Osztályának vezetője lett.

1958-1963 között a vezetői feladatokat Dr. Jilly Pongrác látta el, aki megkezdte a megfelelő szakember gárda képzését, a folyamatosan növekvő feladatok ellátásához. Miután orvosi pályáját Ghánában folytatta, a vérellátó vezetését 1963. közepén Dr. Kun Ákos vette át. Vezetése idején 1967-1968-ban létesült Karcagon és Mezőtúron új Vértranszfúziós Állomás.

1993. végét követően Dr. Tomek Ágnes vette át az irányítást.

A 2000. évben az OVSz megalakulása intézetünk működésében is jelentős fordulatot hozott. Több, évtizedek óta kiválóan művelt feladat végzése befejeződött, valamint a levett vérek feldolgozása a Debreceni Regionális Vérellátó Központba került. Ugyanakkor vérvételi területünk megnövekedett a Mezőtúri és Karcagi Vérellátó megszűnésével.

Vérellátónk a megye négy kórházát látja el vérkészítményekkel.

Kiszálló brigádjainkkal nap mint nap találkozhatnak a megye valamely pontján.

Megközelíthetőség, parkolás

Intézetünk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház mellett, a volt egészségügyi szakiskola földszintjén található, ahol hétfőtől péntekig várjuk kedves véradóinkat.

A Vasútállomástól a 13-as autóbusszal, a városból pedig az 1-es vagy 2-es autóbusszal, az autóbusz pályaudvarról a Tószeg irányában közlekedő vidéki járatokkal is elérhető a Megyei Kórház megálló.

Sok szeretettel várjuk régi és új véradóinkat!

Dr. Retkesné Dr. Tomek Ágnes

vérellátó-vezető főorvos

Cím: 5000 Szolnok, Tószegi út 21.
Telefon: +36 56 503 782
Fax: +36 56 503 782
Az intézeti véradási lehetőségekről kérjük tájékozódjon a Hol adhatok vért? menüpontban. 

Térkép